KOPPÁNY 3.

MÁSODIK RÉSZ (törzs)

(helyszín: a királyi palota kapuja. Koppány és Csuri jönnek)

KOPPÁNY: Akkor minden világos? Bemegyünk, fogjuk a csatabárdot, és huss! (a lendülettől lerepül a jobb keze)

CSURI: Hát én azért nem vagyok annyira biztos, hogy ez túl jó taktika lenne…

KOPPÁNY: Ugyan! Tuti biztos módszer! (másik keze is leesik) hm…

CSURI: Látod, már most kicsúsznak a kezeid közül a dolgok!

KOPPÁNY: Ne szemtelenkedj, mert még meg találom pöccinteni az orrod hegyét a buzogányommal! Mármint ha visszakapom a kezeimet. Csupán egy reggeli szétszórtság az egész! Na, segíts felvenni őket…

CSURI: (visszarakja a kezeket) Ne varrjam oda őket?

KOPPÁNY: Nem kell.

CSURI: Naa, akkor hadd nyalogassam meg a talpad…!

KOPPÁNY: Most nincs idő nyáladzani, fűt a bosszúvágy!

(őr jön)

ŐR: Na mi ez már itt? Be akartok menni?

KOPPÁNY: Be.

ŐR: Beszéltetek meg időpontot őfelsége titkárnőjével?

KOPPÁNY: Nem. Engedj be!

ŐR: Nem tehetem, ahhoz időpontot kell kérnetek a titkárnőtől.

KOPPÁNY: Na, ilyet nem játszunk. (csúnyán néz)

ŐR: Jaj! (meghal)

CSURI: Ezt hogyan csináltad?

KOPPÁNY: A jó öreg csúnyán nézés mindig beválik.

CSURI: És miért ölted meg?

KOPPÁNY: Mert az életbe’ nem engedett volna be minket. Ugyebár az időpontot a titkárnőtől kell kérni. Csakhogy a titkárnő odabent van. Időpont nélkül nem mehetsz be, és ha nem mehetsz be, nem kérhetsz időpontot a titkárnőtől. Ez egy ördögi kör.

CSURI: De hát akkor hogy jutnak be a kívülállók a várba?

KOPPÁNY: Sehogy. Épp ez a lényeg.

CSURI: De ennek nincs semmi értelme!

KOPPÁNY: Dehogynem! Az átlagembernek nem tűnik ésszerűnek, de gondolj csak bele, mennyi hülye panasztól és nyavalygástól menekül meg az uralkodó és környezete!

CSURI: Hú, erre nem gondoltam… Elmés…

KOPPÁNY: Naná. Ezt még én ajánlottam annak idején atyámnak.
Na, befelé! Te mész elöl.

CSURI: Miért én?

KOPPÁNY: (vigyorogva) Mert ki tudja, hátha mégis az életünkre törnek.

CSURI Komolyan, így bánni egy hűséges talpnyalóval… (elindul)

KOPPÁNY: (ő is megindul, dudorászik)
Düm-dümm dü-dümm düm-dü dümm dümm
Árpád népe, hej
Düm-dü dümm dümm dümm…

CSURI: (kitámolyog, hasában tőr) Ááááárhh!! Hasba szúrt a takarító!

KOPPÁNY: Na ugye, hogy megmondtam.

CSURI: Menten elvérzek!

KOPPÁNY: Az élet tele van veszélyekkel. Vigyázz, ott egy éles kő, bele ne lépj.

CSURI: Nem segítesz?!

KOPPÁNY: Nem. Hősi halált fogsz halni.

CSURI: De én még élni akarok!

KOPPÁNY: Na és aztán?

CSURI: Hgrö… De még annyi alkalommal tehetnék a kedvedre!

KOPPÁNY: Ha a kedvemre akarsz tenni, halj meg.

CSURI: Francba. (meghal)

KOPPÁNY: Szegény Csuri. Kár volt érted. Csatlóshoz méltó temetésben részesítelek. (arrébb húzza pár méterrel a hullát) Na, ezzel meg is volnék, irány a vár.

(közben jön Orsóölő Péter, testőrei gyűrűjében. Testőrök szeme fekete szalaggal be van kötve. Péter végignézi a „temetést”)

PÉTER: Mi az az Iránya, jóember?

KOPPÁNY: Tessék??

PÉTER: Hát azt mondtad, Iránya vár. Én pedig szeretném tudni, hogy kicsoda vagy micsoda ez az Iránya. Talán egy nő?

KOPPÁNY: Hogy mi?… Ja, nem.

PÉTER: Akkor egy férfi??

KOPPÁNY: Nem! Én nem azt mondtam, hogy egy „Iránya” nevű személy vár engem, hanem hogy irány befelé a várba!

PÉTER: Jó ötlet. Fiúk, haladjunk!

(testőrök megindulnak, de semmit se látnak a szalagtól, egymásnak ütköznek)

PÉTER: Az isten szerelmére, vegyétek már le azokat a nyamvadt rongyokat!

TESTŐR1: Nem tehetjük, a testőröknek muszáj napszemüveget viselniük!

PÉTER: De hiszen ez csak egy kendő, nem napszemüveg!

TESTŐR1: Jelképes! Nem szabad korhűtlen eszközöket alkalmaznunk! Úgyhogy most ez a rongy a napszemüveg.

PÉTER: Akkor vágjatok lyukakat rajtuk!

TESTŐR1: Már próbáltuk, de nem segített a dolgon.

PÉTER: Mert a szemeteknél kellett volna lyukat vágni, te szerencsétlen!

TESTŐR1: De hát akkor meglátják a tekintetünket! Oda a sejtelmesség! Emellett a Botond még tök kancsal is ráadásul! Teljesen nevetségesek lennénk!

PÉTER: Így is azok vagytok. Na, elegem volt. Megyek egymagam.

(elindul, Koppány utána)

PÉTER: Hát te meg miért követsz, jóember?

KOPPÁNY: Jómagam is a várba igyekszem.

PÉTER: Hm, nem tűnsz ismerősnek. Hogyan szereztél időpontot?

KOPPÁNY: (vigyorog) Erőszakkal.

PÉTER: De miért akarnál erőszakkal betörni a várba?

KOPPÁNY: Hogy megöljem Istvánt.

PÉTER: Kicsodát?

KOPPÁNY: Istvánt, a fivéremet.

PÉTER: Nincsen minálunk semmilyen István. Csak atyám volt, de ő már vagy egy éve meghalt.

KOPPÁNY: István meghalt?!

PÉTER: Az ő korában már nem is volt olyan meglepő. De te hogy-hogy nem tudsz róla?

KOPPÁNY: (döbbenten) Elnézést. Csak nemrég támadtam fel.

PÉTER: Ki is vagy te egyáltalán?

KOPPÁNY: Koppány vagyok. De most már mindegy.

PÉTER: Uram Jézus! (keresztet vet) Feltámadtál, hogy bosszút állj atyámon?

KOPPÁNY: Aha. Ez lett volna a terv. Szóval te vagy István fia, mi?

PÉTER: Nem!… én csak a fogadott fia vagyok… vagyis… de! Én vagyok István ööö… elsőszülött fia! Király vagyok ugyanis. És ugye, mint tudjuk, fogadott gyermek nem örökölheti apja trónját, kizárólag az elsőszülött fia! Tehát az kizárt, hogy fogadott gyermek lennék! Az erről szóló pletykák mind hamisak. Bizony.

KOPPÁNY: Hm, hát akkor elvileg téged kéne, hogy megöljelek.

PÉTER: (megijedve) És… ez azt jelenti, hogy… meg kell mérkőznünk?

KOPPÁNY: Igazából én arra gondoltam, hogy szimplán megöllek. De mégse. Elment tőle a kedvem. Ha István halott, az úgy már nem az igazi. Elnézést, hogy megöltem az őrödet. Bocs a zavarásért. (elmegy)

PÉTER: Ez az, fuss csak el! Rögtön berezeltél egy kis harctól, mi? (testőrökhöz) Na, ti meg mit szerencsétlenkedtek még itt? Nyomás befele, szertelen banda!

CSURI: És velem mi lesz?

PÉTER: Kuss, te már el vagy temetve! (el)