Ren

Nos, egy Ren-rajz következik (megint). Ez most teljesen saját póz, a színezésbe is kezdek belejönni... de kár, hogy holnap megyek vissza Szegedre! Na jó, nem is kár.

Yo!

...mert a biológia totál gangsta.

Színesben

Most ilyen színesek is lesznek, azt hiszem. Ebbe is bele kéne jönni valahogy.

Szöszi szünet

No, hát mindjárt őszi szünet, lesz sok rajz digitalizálva, minden jó lesz.

Ehem.

Na szóval. Lesz ez még jobb is.

Ti megvennétek egy pólót, amin ez van?

Kész Tragédia! - A Monológ család

(egyszerűen, de kellemesen berendezett étkező, egy asztal három személyre megterítve, férj és feleség esznek.)

FÉRJ - Pompás a vacsora, szívem. Nagyon ízlik ez a… ööö… ez a valami… ami itt van… előttem. Érted te! Viszont egyvalamit hiányolok picit belőle. Elkérhetném tőled a sót? Én nem érem el.

FELESÉG - Hogyne. Persze, a sót. Hiszen mit ér az étel só nélkül? Ízetlen maszlag, petyhüdt paca lenne csupán, mit szájába nem venne az ember. Miért is venné? Az Isten nem azért adott ízlelőbimbókat a nyelvünkre, hogy azok receptoraihoz csupán a nagy büdös ízetlenség jelentéktelen, de ugyanakkor nagyon is jól rendezett molekulái tapadjanak! Mi történne a kozmosszal, ha mindenkinek sótlan ételt kellene ennie? Párhuzamos univerzumok esnének össze szempillantás alatt, mindezt azért, mert táplálékunkban nincs jelen kellő mennyiségű nátrium-klorid…

FÉRJ - Szívem, a só…

FELESÉG - Igen, épp arról beszélek. Mert mi is történne akkor, ha néhány dimenzió önmagába roskadna, amiért mi mellőztük ezt az egyszerű vegyületet a táplálkozásunkból? Vagy esetleg olyan helyek jönnének létre, ahol lehet nullával osztani? Netán miniatűr fekete lyukak lepnék el a felszínt, megzavarva a Föld gravitációs mezejét, mely eredményeképp az anyag szétesne, és mi végképp eltűnnénk a semmiben?… Ó, épp most jön fiunk! Üdvözlégy, méhem terméke, te drága semmirekellő kis mamlasz, te hasznavehetetlen mitugrász köcsög, te fatty, te szenny, te idegesítő kis pondró!

GYEREK - Szia, anya, én is szeretlek. Mert hiszen mit érne a világ szeretet nélkül? A párhuzamos dimenziós elméletedet gondolom, már mondtad. Szerintem az is lehetségessé válna, hogy midőn elvész a szeretet a földön, az entrópia kiteljesedne, és mindenki belezuhanna az univerzum egy pontjára, ahol nem érvényes egyetlen általunk ismert fizikai törvény sem, kivéve a Boltzmann-eloszlást. Ó, látom, készítettél vacsorát. Remélem, nem az az ízetlen antianyaghoz hasonlatos kotyvalék, mint ami a múltkor volt.

FELESÉG - Ne merészeld keresetlen szavaiddal becsmérelni két kezem munkáját! Inkább zárd össze ajkad kapuit, és lapátolj be magadba ebből a magas tápértékű finomságból! Ettől nősz nagyra, ebben van a vitamin, vitaminok nélkül pedig felmondaná a szolgáltatást az immunrendszered, megtámadna millió vírus és baktérium, háznyi nagyra puffadnál, genny szivárogna a bőrödön duzzadó cipőnyi, vörösen lüktető daganatokból, elvesztenéd eszméletedet és eszedet is, képtelen lennél aztán tovább táplálkozni, amitől ismételten csak kevesebb vitamin lesz benned, amitől még nagyobbra puffad tested váladékot okádó, tűzforró húskupaca, hogy végül kidurranj, mint egy ócska léggömb, amibe még a héliumot is sajnálták, pedig csak két proton és elektron az egész, nem kéne, hogy drága legyen, és látod, akkor nem kéne nekem ilyen kioktató hangnemben intéznem hozzád szavaimat olyan hosszú mondatokban, amikre már a Word is azt mondja, hogy „ez talán nem is egy mondat”. Pedig mi más lenne, ha nem mondat? Hiszen szavak jönnek a számból, a szavakat mondatokba rendezem, mindent teljesen a Heisenberg-féle határozatlansági reláció tudatában végzek.

GYEREK - Szóval megint a múltkori szart főzted. Nos, hadd pontosítsak előbbi fogalmazványodon. Hiszen, ha megbetegednék, nem puffadnék fel, legalábbis semmiképpen nem háznyi méretűre, mert ha ez történne, akkor ahhoz, hogy, mint te mondtad, nagyra nőjek, éppen hogy egy falatot sem ennék többet ebből a szennyvíznél is mocskosabb és rondább ízű förtelemből, amit te nagy bátran még képes vagy finomságnak nevezni, mikor egy fia ízlelőbimbód se működik, és naná, hogy megint sótlan, le merném fogadni, hogy megint nem tettél bele sót. Azt se tudod, mi az a só, itt beszélsz, hogy összeomlik a világegyetem, közben, ha ahhoz viszonyítanánk ezen elméletedet, hogy te magad mennyi sót teszel az ételekbe, már rég kvarkoknál is kisebb részekre szakadtunk volna. Arról nem is beszélve, hogy, ha eleget tennék iménti kérésednek, miszerint csukjam be a számat, nem igazán lennék képes enni, bár lehet, hogy ez lenne a szerencsésebb helyzet.

FELESÉG - Szóval panaszkodsz a tányérra kerülők miatt, de közben mégis étkezésre nyitnád azt az ocsmányságokat dobáló szádat! Kérdem én: miféle konzisztenciát birtokolnak egymáshoz viszonyítva szavaid ezek után? Mennyire lehet megbízni immáron hitelét vesztett, önmagát kioltó megjegyzéseket árasztó ajkaidnak? Amennyi energiát pazarolsz az összefüggéstelen fecsegésbe, annyival már régen megoldhattad volna a Schrödinger-egyenletet számológép nélkül! De hallga csak! Hiszen édesapád mondott valamit még az imént, s már-már bizonyára abban kételkedik, hogy mi pedig oda sem figyelünk rá, holott az ő igényei legalább olyan fontosak ebben a lakásban, mint a mieink! Mit is kívántál tehát mondani az előbb, drágám?

FÉRJ - Hagyd a francba, már megettem. (feláll, el)

Érzékenység

Aki ismer, tudja, hogy apai ágról öröklött notórius szőrszálhasogató vagyok. A legapróbb dologba bele tudok kötni (kivéve persze, ha én is elcseszem), és sokak számára apróságnak tűnő dolgok miatt kaparom kockásra az arcom. Íme, itt egy példa.

Vegyük a következő szavakat:
Síma, erőss, fínom, pósta, stb.
Mi ezekben a közös? (Azon kívül, hogy szándékosan hibás kiejtés szerint írtam le őket.)


Allergiás vagyok rájuk. Valahányszor hallok egy ilyet, így érzem magam:

Én kérek elnézést

Ezt csak erős idegzetűeknek.

Ren

Ezt még nyár közepe táján vetettem papírra, Jim Smith, a rajzfilmesek félistenének egyik firkálmányára alapozva. Legutóbbi otthonlétem alatt digitalizáltam a rajzot, most pedig kiteszem, hátha valaki ismeri a Ren & Stimpy-t. (Nem ismeritek? Hiba.)