Torz tükör a
valóság.
A Nap villanykörte. Ha eléggé nyújtózkodsz, kicsavarhatod foglalatából.
A felhők, az ég csupán egy poszter részei, és az eső valójában ugyanaz, amit tegnap lehúztál a WC-n.
A fák mind elkorhadtak már, helyükön műanyag példányok virítanak az örrökkévalóságnak.
Szédítő ez a város! Valójában csak a szén-monoxidtól érzed rosszul magad.
Sétálsz az utcán. A járda repedései átugorhatatlan szakadékokká nőnek, ha lenézel a lábad elé. Nézzünk tehát föl.
Mennyi szép épület! Ám mindez külcsíny csupán: innen nézve hívogató és remekbe szabott, azonban belül nem látnak szívesen. Nem vár rád semmi, csak a rohadás és a penész.
Amott az egyik házról egy helyen hiányzik a vakolat.
Elektromos vezetékek tépnek bele a levegőbe a fejed fölött, szikra-madarak csicseregnek az áramszedők alatt. Igazi madarak nincsenek.
A villamos ablakán át minden pont olyan mocskos, mint maga az ablak. Tán lehet, hogy nem is az üveggel van baj.
Emberek csordája söpör félre az aluljáró lépcsőjén. Mindenki siet: sietni kötelező.
Egy rövid pillanatra rád mosolyog valaki, de soha többé nem látod viszont.
Mit is keresel te tulajdonképpen?
A külvárosban vagyunk. Fellélegezhetsz: a levegő most tiszta, egészen addig, míg zöldre nem vált amott a lámpa. Oszd be bölcsen az időd.
Sárba léptél. A sár bizony nagyon is valódi, álnok daganatként öleli körbe cipőd.
Együnk valamit. Az étel, amit kiadnak neked, ínycsiklandónak tűnik, valójában szintetikus anyagokból készült. Szervezetedben oldhatatlan csapadékot képez.
Le nem bomló hulladékként szarod majd ki holnap.
Fárasztó napod volt, menjünk haza. Kulcsod meggyalázza a zárat, mely felsikolt fájdalmában. Te ezt a zár zörgésének érzékeled.
Vár téged a szoba: teljesen üres, kivéve egy tükröt, egy széket és egy ágyat. A tükörben egy makulátlan, jól fésült, mosolygó arcot látsz, noha belül csapzott vagy, borostás és szánalomra méltó.
Fogat mosol. A víz barna, fogaid közül kikaparászod a szerves élet utolsó maradványait is. Köpeteddel együtt távoznak reményeid is.
Az ágyban fekve bámulod a plafont. Az ablakból nátriumlámpa narancssárga fénye szűrődik be, gyomorrontást okozva a színeknek. Egy pillanatra te is rosszul leszel.
Szeretnél kérdezni még valamit?
Szemedből könnycsepp pereg le, foltot hagyva a párnán.
Ideje lenne aludnod, holnap remek napod lesz.
Jó éjszakát!
Most már kikapcsolhatja a számítógépet.
A Nap villanykörte. Ha eléggé nyújtózkodsz, kicsavarhatod foglalatából.
A felhők, az ég csupán egy poszter részei, és az eső valójában ugyanaz, amit tegnap lehúztál a WC-n.
A fák mind elkorhadtak már, helyükön műanyag példányok virítanak az örrökkévalóságnak.
Szédítő ez a város! Valójában csak a szén-monoxidtól érzed rosszul magad.
Sétálsz az utcán. A járda repedései átugorhatatlan szakadékokká nőnek, ha lenézel a lábad elé. Nézzünk tehát föl.
Mennyi szép épület! Ám mindez külcsíny csupán: innen nézve hívogató és remekbe szabott, azonban belül nem látnak szívesen. Nem vár rád semmi, csak a rohadás és a penész.
Amott az egyik házról egy helyen hiányzik a vakolat.
Elektromos vezetékek tépnek bele a levegőbe a fejed fölött, szikra-madarak csicseregnek az áramszedők alatt. Igazi madarak nincsenek.
A villamos ablakán át minden pont olyan mocskos, mint maga az ablak. Tán lehet, hogy nem is az üveggel van baj.
Emberek csordája söpör félre az aluljáró lépcsőjén. Mindenki siet: sietni kötelező.
Egy rövid pillanatra rád mosolyog valaki, de soha többé nem látod viszont.
Mit is keresel te tulajdonképpen?
A külvárosban vagyunk. Fellélegezhetsz: a levegő most tiszta, egészen addig, míg zöldre nem vált amott a lámpa. Oszd be bölcsen az időd.
Sárba léptél. A sár bizony nagyon is valódi, álnok daganatként öleli körbe cipőd.
Együnk valamit. Az étel, amit kiadnak neked, ínycsiklandónak tűnik, valójában szintetikus anyagokból készült. Szervezetedben oldhatatlan csapadékot képez.
Le nem bomló hulladékként szarod majd ki holnap.
Fárasztó napod volt, menjünk haza. Kulcsod meggyalázza a zárat, mely felsikolt fájdalmában. Te ezt a zár zörgésének érzékeled.
Vár téged a szoba: teljesen üres, kivéve egy tükröt, egy széket és egy ágyat. A tükörben egy makulátlan, jól fésült, mosolygó arcot látsz, noha belül csapzott vagy, borostás és szánalomra méltó.
Fogat mosol. A víz barna, fogaid közül kikaparászod a szerves élet utolsó maradványait is. Köpeteddel együtt távoznak reményeid is.
Az ágyban fekve bámulod a plafont. Az ablakból nátriumlámpa narancssárga fénye szűrődik be, gyomorrontást okozva a színeknek. Egy pillanatra te is rosszul leszel.
Szeretnél kérdezni még valamit?
Szemedből könnycsepp pereg le, foltot hagyva a párnán.
Ideje lenne aludnod, holnap remek napod lesz.
Jó éjszakát!
Most már kikapcsolhatja a számítógépet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése