KOPPÁNY 1.

Szereplők: Koppány

Orsóölő Péter

Andrásbélalevente

Isten

Thor

Vazul

Csuri (Koppány hűséges talpnyalója)

Ágota (mert kell nő is a darabba)

…és mások!

(Nem, nem buzik, ti perverz disznók!)

ELŐZMÉNYEK

ÁRPÁD: Jaj! (meghal)

GÉZA: Jaj! (meghal)

KOPPÁNY: Árpád népe, hej!

ISTVÁN: Isten, segíts!

ISTEN: Jó.

KOPPÁNY: Jaj! (felnégyelődik)

ISTVÁN: Köszi!

ISTEN: Nem én voltam.

ISTVÁN: Jaj! (meghal)

ISTEN: Jaj! (nem tud meghalni)

ELSŐ RÉSZ (fej)

KOPPÁNY: Háhá! Most, hogy végre együtt vagyok… (leesik a bal keze) Hm… itt még egy picit laza.
Szóval, most, hogy végre együtt vagyok, bosszút állhatok Istvánon! Muháhá! Fejedelem leszek! Muháhá! Esetleg isten. Háh! Olyan jó kedvem támadt a bosszú gondolatától, hogy legszívesebben dalolnék!

ISTEN: Semmi akadálya (csak úgy magának)

(dobpergés, hevimetál, őrjöngő tömeg, zenekar és néhány go-go girl emelkedik ki a semmiből)

KOPPÁNY: (énekel)
Várj csak, István, ezt most jól meg fogod szívni!
Árpád népe, hej!
Világuralmat fogok tőled én kivívni
S könnyű lesz a föld, mint a pehely!

Ősi joggal engem illetett az ország
Árpád népe, hej!
De mindezt tőlem galád módon elorozták,
Hulljon hát a porba minden fej!

CSURI: (belép, énekel)
Figyelj, ember, mér’ kell folyton énekelni
Hogy „Árpád népe, hej”?
Büdös kölköm’ nem tudom így megnevelni
Mér’ zavarsz hát engem, mondd, felelj!

KOPPÁNY: Mit pofázol, mindjárt lerúgom az arcod!
Nem neked való most ez a hely!
Ne szólj hozzá, mert ez biz’ nem a te harcod
És juszt is mondom: Árpád népe, hej!

CSURI: (abbahagyja az éneklést) Ja jó.

KOPPÁNY: (énekel) Ősi joggal… (abbahagyja az éneklést) Hé!

CSURI: Mi van?

KOPPÁNY: Elrontottad a dalomat!

CSURI: Ja jó. Bocsi.

KOPPÁNY: Hát ez nem igaz! Idejössz, belepofátlankodsz a csudijó dalomba, és még csak folytatni se vagy hajlandó?! Hát kinek képzeled magad, hé?

CSURI: Csuri vagyok, a takarító. Miért, te ugyan kicsoda lennél, tiszteletre méltatlan uram?

KOPPÁNY: Én vagyok Koppány, a Feltámadottott… ott…

CSURI: (megszédül) Mi? Mi? Mi??! (nyáltermelés megindul) Jaj, elnézést, hogy így elrontottam a méltóságos őrohadéksága koppánysága, nagytiszteletű Koppánybácsi slágergyanús dalolmányát! Vezeklek, vezeklek! (csöpög) Nem tudtam, hogy a Koppánybácsinak élni tetszik! Jaj, ó, jaj, hadd nyalhassam tisztára méltóságos uraságodnak sampinyonos lábacskáit!

KOPPÁNY: Na így már mindjárt jobb. Tiszteld az idősebbet. Nyald csak, úgyse mostam meg már vagy húsz esztendeje.

CSURI: Minő megtiszteltetés számomra épp a Kegyed tappancsát összenyálaznom! (szörcs, nyal, hörp, fröccs)

KOPPÁNY: Elég lesz, most mennem kell.

CSURI: (kiköp egy vargányát) Óóó, miért?

KOPPÁNY: Mennem kell, ördögi tervemet megvalósítani. Nyöhehe.

CSURI: (olvad) Óóó, mehetek én is? Naaaaa…! Tisztára nyalom minden nap kegyed kecses patáit!

KOPPÁNY: Idióta! És mi lesz a tapadással? Még a végén elcsúszok a sok kutyaszaron, ha lemosod rólam a szennyet!

CSURI: Hát majd leszek én tapadófelület! Járj, ó, járj rajtam, kérlek, kérlek, esedezem!

KOPPÁNY: És mi lesz a gyerekeddel, akit nem is olyan rég még annyira nagyon nevelni szerettél volna?

CSURI: Ő? Á, majd eléldegél az egyik szemétkupacon, kit érdekel? Elég nagy már ő ahhoz.

KOPPÁNY: Ám legyen. Jöhetsz velem. (mindketten el)