Nem mintha eddig oly bőszen pakolgattam volna fel a bejegyzéseket, de most a megszokottnál is ritkább lesz a folyam, minthogy kiveszek némi téli szünetet. Nem is beszélve a vizsgaidőszakról. Ami azt jelenti, hogy februárig minimálisra apad a hírfolyam, bár számítható időnkénti megnyilvánulás részemről. Azonban a jövő biztató: van jó pár megvalósításra váró ötletem, egy-két iromány, jövő félévben valószínűleg az új tanárokról is firkálni fogok pár skiccet, aztán természetesen az idióta vagy céltalan rajzok sem maradhatnak el, illetve tervben van egy kis projekt, ami Isten háta mögött dalok közreműködését vonja majd magával. Szóval akiket eddig is érdekelt, hogy miket marhulok itt össze, azoknak érdemes lesz a jövőben is bekukkantani. Addig is mindenkinek kellemes ünnepeket (figyelitek, milyen multikulturálisan korrekt kifejezés ez?), februárig még valszeg látjuk egymást.
Dzsingöbelz.
2009. december 18., péntek
2009. december 4., péntek
Kémiapéntek (ismét)
Nos, elérkeztünk a félév utolsó tevékeny szerves kémiai gyakorlatához, ez valahogy mindannyiunkra kihatott: a tábla nem maradhatott hülye rajzoktól mentes. Íme az én munkáim:
A következő kép csak kémiásoknak, sajnálom.
A következő kép csak kémiásoknak, sajnálom.
2009. december 3., csütörtök
Látogató a füzetlapról
Valszeg ez az utolsó lazulós dolog, amit megengedhetek magamnak így vizsgaszezon előtt. (Nem a füvezésre gondolok :D)
2009. november 26., csütörtök
2009. november 20., péntek
Jauzsi gazda és a repülő sombrero
1.
Markotabödöge, 18 °C, szemerkélő holdvilág. A haj tartós marad, az idő pedig hajnali öt óra negyvenhét perc. A Nap kábán órájára sandított, és ekkor vette észre, hogy késésben van – sietve felpattant az égre. A kakas már türelmetlenül várta ezt a pillanatot: azonnal rázendített. Ezt meghallva a vekkeróra is vad csörömpölésbe kezdett, amit a bádogedények zuhanása és egyéb tárgyak ripityára törése követett. Elkezdődött a nap.
Jauzsi gazda egy tompa ütésre ébredt, ahogy a gyomirtós polc a fejére zuhant. Nagy ásítások közepette kikecmergett az ágyból, és míg a csipát törölgette a szeméből, lassan beledőlt a ruhásszekrénybe. Kivette szokásos napi öltözékét: egy szakadt nadrágot, egy kockás inget, egy vászonkardigánt, egy baszk sapkát és egy permetezőgépet. Odakint magához vette a reggeli teendőkhöz szükséges eszközöket: ásót, kapát és nagyharangot. A fáradtságtól még mindig kissé öntudatlanul bevonszolta magát a pajtába, és megpermetezte Bimbau-t, a tehenét, aki hálásan nézett távolodó gazdája után: ugyanis valami különös oknál fogva mentális függőség alakult ki nála a gyomirtó iránt, valamint ez jót tett a füléből növő parlagfű helyzetét illetően is – tudniillik allergiás volt rá. Ez azonban Jauzsi gazdát már nem izgatta, határozott léptekkel tartott a mező felé, egy furcsa megérzést követve. Paraszti ösztönei sikolyokat és jajveszékeléseket észleltek, ahogy megannyi búzakalász hajlik meg és törik ketté kolosszális erők alatt. Megszaporázta lépteit. Odaérvén ő is egynek érezte magát a növényzettel, ugyanis földbe gyökerezett a lába. A búzatáblán igazi mészárlás történt. Egy 20×20 méteres négyzetnyi területen le volt taposva az összes kalász.
– Istenuccse...! fődönkíjülijek! – rebegte Jauzsi gazda. – Gabonanézzetet sinátak a mezőmre!
– Dehogyis, tata, ezek csak mi voltunk – mondták a Vicces Gabonakör-készítők.
– Ném maguk vótak, tom én! Mauk gabonakőröke’sszottak sináni, emme gabonanézzet!
– Csak hecceltünk, tata, higgye már el!
Jauzsi gazda azonban nem törődött velük. Tudta, érezte, hogy ezt nem a Vicces Gabonakör-készítők csinálták. Csak azt akarták beadni neki, mert irigyek az idegenekre, amiért ők tudnak négyzetet készíteni. De végeredményben ez mit sem számít. Ott volt a mezeje közepén egy földön kívüli intelligenciára utaló nyom. Az ő földjén! Muszáj volt megnéznie.
Félresöpörve a Vicces Gabonakör-készítőket, előrecsörtetett. Minél közelebb ért az objektumhoz, annál kevésbé érezte jól magát. Avagy annál jobban. Nem tudta eldönteni. Hirtelen sárga, zöld, lila, kék és magenta színű alakokat vett észre maga előtt vonaglani, táncolni, fejhangon énekelni. Gondolta, megnyomja a magenta színű figurát, hogy megkérdezze, meddig vemhes egy teve, de amikor hozzáért, az feljajdult, és hirtelen két óriásira duzzadt vörös szem meredt rá.
Hippik. Tanyát vertek a gabonanégyzet szélén, és majálist tartanak. Kezükben megannyi spangli parázslott... szóval ettől kábult úgy el! Aztán mást is észrevett. Egy altatólövedék meredt ki a vállából. Meg még néhány a teste hátulsó feléből. Furcsa, hogy ezt még nem vette észre az előbb. A béke-hadtest kezdett elfolyósodni előtte, majd hirtelen megjelent Shaquille O’Niel, aki halkan olyasmit motyogott, hogy egyszer megverte Mike Tysont. Aztán egy tompa puffanás, majd sötét.
2.
– Különben is, ki mán az a Sekil Onil? – motyogta magában Jauzsi gazda. Aztán hirtelen eljutott az agyáig, hogy ébren van, és rögtön felült… volna, de azonnal beverte a fejét a plafonba, ami meglehetősen közelebb volt az orrához, mint amit megszokott.
Óvatosan ismét felemelte a fejét, majd körülnézett. Összetolt asztalokon feküdt egy apró, íves plafonú helyiségben. A szobát nyilvánvalóan nem egy feng-shui lakberendező készíttette, berendezéseket tekintve meglehetősen profán felállás uralkodott: a távolabbi szélen egyetlen asztal állt csupán, rajta szikék egész sora és egy beazonosíthatatlan szerkezet. És minden zöld volt. Minden, de minden csupa-csupa zöld. Jauzsi gazda már-már a feltápászkodás jelen esetben kínosnak ígérkező procedúrájával kezdett foglalkozni, ám hirtelen szisszenve feltárult egy ajtó, és apró, félembernyi magasságú zöld idegenek csoszogtak be a terembe.
– Még több ződ – morogta Jauzsi gazda.
– Áh, látom, felébredt az alany! – cincogta az egyik idegen.
– Tik meg kik vattok?
– Mi, nos, „fődönkíjülijek” vagyunk, ahogy te mondanád. Mi csináltuk a gabonanégyzetet, hogy odavonzzunk téged... ehem... „begyűjtés” céljából. Eleinte nem tűnt túl rózsásnak a helyzet, a hippikre nem számítottunk, de biztonság kedvéért odaküldtük Shaq-et is, hogy megvédjen tőlük szükség esetén.
– Az a Shaq az mi az?
– Hát Shaq. Shaquille O’Niel.
– Ki a szottyos úritten az a Sekil Onil?
– Végig ezt hajtogattad, amíg kísérleteztünk rajtad.
– Mésse tom még mindig, ho’ ki a’... vájjámá. Mien kísérletek?
– Ó, csak egyszerű rutinműveletek. Agystimulálás, biomechanikus impregnáció, anális beültetés…
– A... ná... mi?!
– Anális beültetés – nyekeregte szótagolva az idegen. – Tudod, feldugunk egy húszméteres antennát a seggedbe, meg ilyenek.
– Ja, éétem, éétem... – hümmögött Jauzsi, majd hirtelen csend lett. Tücsökciripelés hangját fújta be messziről a légkondicionáló.
Aztán leesett a tantusz.
– HOGY MIIIIIIIIIIII?!?! – üvöltött fel Jauzsi gazda. – Na neeeeeeeeeem! Oda nem túkál egyiktek se! Oda még az urológusomaccse engedem be! Nem hagyom, ho’ megveszélyeztessétek az a... aná... anális süzességemet!
– Hm, ezt figyelitek? Kezd idegen kifejezéseket használni! Úgy tűnik, a kreativitás-chip nagyszerűen működik!
– Mi?... Milyen chip? Krea... mi?
– Kreativitás-chip. Ezt építettük beléd most. De azért persze még lenne mit állítani rajta.
– Mivan???
– No jó, elég volt a csevelyből, lennél szíves visszaaludni, hogy folytathassuk a kísérleteket? Mi is a következő? Add csak ide azt a papírt... köszi. Na szóval. Ja, igen! Kombinálni a parasztot a tehenével! Hozzátok a szikéket!
– Mi... mi... mimbinálni? Bimbauval engemetet? Mé má?
– Csak úgy, kísérleti célból. Szeretünk az életformák kombinálásával szórakozni. Nem ez az első látogatásunk már. Előző kísérletünk, a parlagfű, úgy látjuk, igen kellemesen befészkelődött a tehened fülébe.
– AHHA! Szal ti vótatok, akik szegény Bimbauba tömtétek a parlaffüvet! Szerensétlen állat allergijás rá! Ti kis nyomik! Énrajtam nem fottok kísérletenni! Me’k vissza kapáni.
– Nem fogsz tudni.
– Má mé ne tunnék?
– Majd meglátod.
Jauzsi gazda gúnyosan felnevetett, majd gúnyosan beverte a fejét a plafonba. Áttuszkolta magát az ajtón, keresztülkúszott a vezérlőtermen, de mikor az ablakhoz ért, azonnal megtorpant. A végtelen Univerzum barátságosan integetett neki az ablak túloldaláról.
– Hé! Mi a fene ez?
– Kint vagyunk a világűrben, Jauzsi. Nincs menekvés.
– De mé?! És honnan tod a nevem?
– Ó, már voltál itt párszor. Csak nem emlékszel. És már próbáltál megszökni egyszer-kétszer, úgyhogy tettünk néhány biztonsági lépést.
– Mi? De... de... hó vaok?
– Az űrben...
– De EZ micsa?! – hadonászott végig a vezérlőben.
– Ja, ez a mi űrhajónk.
– Ien repüjő sészeajj?
Általános röhögés harsogott keresztül a járművön.
– Repülő csészealj? Ne legyél már nevetséges! Ki találna ki ilyen hülyeséget?
– Ez egy repülő sombrero, gringo! Ollé! – kiabált be egy másik idegen, majd hirtelen elkezdett salsázni.
– Nos? – kérdezte az előbbi, miközben társai lézerpisztolyokat lóbálva közeledtek Jauzsi gazda felé – mit szólnál, ha most szépen visszafeküdnél a műtőasztalra, mielőtt úgy döntenénk, hogy az élettelen testeddel kísérletezünk?
A kreativitás-chip hirtelen rákapcsolt Jauzsi gazda fejében. Mentő ötlete támadt.
– Ööö...
– Nos?
– Ööö...
– Vagy segítsünk egy kicsit? – kérdezte az idegen, majd kibiztosította a karabélyt.
– Ööö, elűbb kimehetek a slózira? Feszül a hólyag.
– Rendben – sóhajtott fel amaz. – Ott a budi a mentőkabinok mellett. Lefordulsz balra, és mész egyenesen.
Jauzsi gazda meg is találta a mellékhelyiséget, de nem ez kellett neki. A lehető legkevesebb feltűnést keltve (azaz csak a fél hajó figyelt fel a zajongásra) benyomult egy ötszemélyes mentőkabinba, és gyorsan kilőtte. Miközben a súlytalanság beállt, kinézett az apró ablakocskán, és meglátta a hajót. Valóban sombrero alakú volt. Valaki kívülről ráfestette, hogy „Ollé!”
A kreativitás-chip őrült módon dolgozott, hirtelen rájött a Föld koordinátáira, és pár perc múlva a mezőn landolt a pirula alakú kabin.
Odafönt a repülő sombreroban egyre türelmetlenebbek lettek. Aztán benyitottak a WC-be.
– Don Estefan, ez nincs itt!
– Mit cincogsz, José Armando?
– Meglépett!
– De hogyan?
– Hé, fiúk! Hiányzik egy mentőpirula!
– Melyik?
– A huszonötös!
– Francba! Mindig azzal lép meg! Miért dőlünk be mindig ennek a hülye trükknek?!
– Emlékszel, egyszer ittunk az agyából.
– Igen, és?
– Na, épp azért.
– Mi? Ezt most nem értem, Don Estefan.
– Mi is olyan hülyék lettünk, mint ő.
– Ó, a francba!
3.
Jauzsi gazda nagyon fáradtnak érezte magát, pedig átaludta a fél napot. Nem igazán emlékezett arra, hogy mi történt az elmúlt huszonnégy órában, de valami olyasmit álmodott, hogy kitépte a parlagfüvet Bimbau füléből, és hogy megverte Mike Tysont.
– Jauzsi! Felkeltél? – hallatszott a konyhából.
– Fel, fel! – kiáltotta elcsukló hangon Jauzsi gazda.
– Kész a reggeli! – mondta a hang a konyhából.
Jauzsi gazda felkelt, és áttántorgott a konyhába, ahol már várták.
– Hát te aztán jó sokáig aludtál!
- Ja, ne is mondd, Shaq… akkora egy hüeséget ámottam…
Markotabödöge, 18 °C, szemerkélő holdvilág. A haj tartós marad, az idő pedig hajnali öt óra negyvenhét perc. A Nap kábán órájára sandított, és ekkor vette észre, hogy késésben van – sietve felpattant az égre. A kakas már türelmetlenül várta ezt a pillanatot: azonnal rázendített. Ezt meghallva a vekkeróra is vad csörömpölésbe kezdett, amit a bádogedények zuhanása és egyéb tárgyak ripityára törése követett. Elkezdődött a nap.
Jauzsi gazda egy tompa ütésre ébredt, ahogy a gyomirtós polc a fejére zuhant. Nagy ásítások közepette kikecmergett az ágyból, és míg a csipát törölgette a szeméből, lassan beledőlt a ruhásszekrénybe. Kivette szokásos napi öltözékét: egy szakadt nadrágot, egy kockás inget, egy vászonkardigánt, egy baszk sapkát és egy permetezőgépet. Odakint magához vette a reggeli teendőkhöz szükséges eszközöket: ásót, kapát és nagyharangot. A fáradtságtól még mindig kissé öntudatlanul bevonszolta magát a pajtába, és megpermetezte Bimbau-t, a tehenét, aki hálásan nézett távolodó gazdája után: ugyanis valami különös oknál fogva mentális függőség alakult ki nála a gyomirtó iránt, valamint ez jót tett a füléből növő parlagfű helyzetét illetően is – tudniillik allergiás volt rá. Ez azonban Jauzsi gazdát már nem izgatta, határozott léptekkel tartott a mező felé, egy furcsa megérzést követve. Paraszti ösztönei sikolyokat és jajveszékeléseket észleltek, ahogy megannyi búzakalász hajlik meg és törik ketté kolosszális erők alatt. Megszaporázta lépteit. Odaérvén ő is egynek érezte magát a növényzettel, ugyanis földbe gyökerezett a lába. A búzatáblán igazi mészárlás történt. Egy 20×20 méteres négyzetnyi területen le volt taposva az összes kalász.
– Istenuccse...! fődönkíjülijek! – rebegte Jauzsi gazda. – Gabonanézzetet sinátak a mezőmre!
– Dehogyis, tata, ezek csak mi voltunk – mondták a Vicces Gabonakör-készítők.
– Ném maguk vótak, tom én! Mauk gabonakőröke’sszottak sináni, emme gabonanézzet!
– Csak hecceltünk, tata, higgye már el!
Jauzsi gazda azonban nem törődött velük. Tudta, érezte, hogy ezt nem a Vicces Gabonakör-készítők csinálták. Csak azt akarták beadni neki, mert irigyek az idegenekre, amiért ők tudnak négyzetet készíteni. De végeredményben ez mit sem számít. Ott volt a mezeje közepén egy földön kívüli intelligenciára utaló nyom. Az ő földjén! Muszáj volt megnéznie.
Félresöpörve a Vicces Gabonakör-készítőket, előrecsörtetett. Minél közelebb ért az objektumhoz, annál kevésbé érezte jól magát. Avagy annál jobban. Nem tudta eldönteni. Hirtelen sárga, zöld, lila, kék és magenta színű alakokat vett észre maga előtt vonaglani, táncolni, fejhangon énekelni. Gondolta, megnyomja a magenta színű figurát, hogy megkérdezze, meddig vemhes egy teve, de amikor hozzáért, az feljajdult, és hirtelen két óriásira duzzadt vörös szem meredt rá.
Hippik. Tanyát vertek a gabonanégyzet szélén, és majálist tartanak. Kezükben megannyi spangli parázslott... szóval ettől kábult úgy el! Aztán mást is észrevett. Egy altatólövedék meredt ki a vállából. Meg még néhány a teste hátulsó feléből. Furcsa, hogy ezt még nem vette észre az előbb. A béke-hadtest kezdett elfolyósodni előtte, majd hirtelen megjelent Shaquille O’Niel, aki halkan olyasmit motyogott, hogy egyszer megverte Mike Tysont. Aztán egy tompa puffanás, majd sötét.
2.
– Különben is, ki mán az a Sekil Onil? – motyogta magában Jauzsi gazda. Aztán hirtelen eljutott az agyáig, hogy ébren van, és rögtön felült… volna, de azonnal beverte a fejét a plafonba, ami meglehetősen közelebb volt az orrához, mint amit megszokott.
Óvatosan ismét felemelte a fejét, majd körülnézett. Összetolt asztalokon feküdt egy apró, íves plafonú helyiségben. A szobát nyilvánvalóan nem egy feng-shui lakberendező készíttette, berendezéseket tekintve meglehetősen profán felállás uralkodott: a távolabbi szélen egyetlen asztal állt csupán, rajta szikék egész sora és egy beazonosíthatatlan szerkezet. És minden zöld volt. Minden, de minden csupa-csupa zöld. Jauzsi gazda már-már a feltápászkodás jelen esetben kínosnak ígérkező procedúrájával kezdett foglalkozni, ám hirtelen szisszenve feltárult egy ajtó, és apró, félembernyi magasságú zöld idegenek csoszogtak be a terembe.
– Még több ződ – morogta Jauzsi gazda.
– Áh, látom, felébredt az alany! – cincogta az egyik idegen.
– Tik meg kik vattok?
– Mi, nos, „fődönkíjülijek” vagyunk, ahogy te mondanád. Mi csináltuk a gabonanégyzetet, hogy odavonzzunk téged... ehem... „begyűjtés” céljából. Eleinte nem tűnt túl rózsásnak a helyzet, a hippikre nem számítottunk, de biztonság kedvéért odaküldtük Shaq-et is, hogy megvédjen tőlük szükség esetén.
– Az a Shaq az mi az?
– Hát Shaq. Shaquille O’Niel.
– Ki a szottyos úritten az a Sekil Onil?
– Végig ezt hajtogattad, amíg kísérleteztünk rajtad.
– Mésse tom még mindig, ho’ ki a’... vájjámá. Mien kísérletek?
– Ó, csak egyszerű rutinműveletek. Agystimulálás, biomechanikus impregnáció, anális beültetés…
– A... ná... mi?!
– Anális beültetés – nyekeregte szótagolva az idegen. – Tudod, feldugunk egy húszméteres antennát a seggedbe, meg ilyenek.
– Ja, éétem, éétem... – hümmögött Jauzsi, majd hirtelen csend lett. Tücsökciripelés hangját fújta be messziről a légkondicionáló.
Aztán leesett a tantusz.
– HOGY MIIIIIIIIIIII?!?! – üvöltött fel Jauzsi gazda. – Na neeeeeeeeeem! Oda nem túkál egyiktek se! Oda még az urológusomaccse engedem be! Nem hagyom, ho’ megveszélyeztessétek az a... aná... anális süzességemet!
– Hm, ezt figyelitek? Kezd idegen kifejezéseket használni! Úgy tűnik, a kreativitás-chip nagyszerűen működik!
– Mi?... Milyen chip? Krea... mi?
– Kreativitás-chip. Ezt építettük beléd most. De azért persze még lenne mit állítani rajta.
– Mivan???
– No jó, elég volt a csevelyből, lennél szíves visszaaludni, hogy folytathassuk a kísérleteket? Mi is a következő? Add csak ide azt a papírt... köszi. Na szóval. Ja, igen! Kombinálni a parasztot a tehenével! Hozzátok a szikéket!
– Mi... mi... mimbinálni? Bimbauval engemetet? Mé má?
– Csak úgy, kísérleti célból. Szeretünk az életformák kombinálásával szórakozni. Nem ez az első látogatásunk már. Előző kísérletünk, a parlagfű, úgy látjuk, igen kellemesen befészkelődött a tehened fülébe.
– AHHA! Szal ti vótatok, akik szegény Bimbauba tömtétek a parlaffüvet! Szerensétlen állat allergijás rá! Ti kis nyomik! Énrajtam nem fottok kísérletenni! Me’k vissza kapáni.
– Nem fogsz tudni.
– Má mé ne tunnék?
– Majd meglátod.
Jauzsi gazda gúnyosan felnevetett, majd gúnyosan beverte a fejét a plafonba. Áttuszkolta magát az ajtón, keresztülkúszott a vezérlőtermen, de mikor az ablakhoz ért, azonnal megtorpant. A végtelen Univerzum barátságosan integetett neki az ablak túloldaláról.
– Hé! Mi a fene ez?
– Kint vagyunk a világűrben, Jauzsi. Nincs menekvés.
– De mé?! És honnan tod a nevem?
– Ó, már voltál itt párszor. Csak nem emlékszel. És már próbáltál megszökni egyszer-kétszer, úgyhogy tettünk néhány biztonsági lépést.
– Mi? De... de... hó vaok?
– Az űrben...
– De EZ micsa?! – hadonászott végig a vezérlőben.
– Ja, ez a mi űrhajónk.
– Ien repüjő sészeajj?
Általános röhögés harsogott keresztül a járművön.
– Repülő csészealj? Ne legyél már nevetséges! Ki találna ki ilyen hülyeséget?
– Ez egy repülő sombrero, gringo! Ollé! – kiabált be egy másik idegen, majd hirtelen elkezdett salsázni.
– Nos? – kérdezte az előbbi, miközben társai lézerpisztolyokat lóbálva közeledtek Jauzsi gazda felé – mit szólnál, ha most szépen visszafeküdnél a műtőasztalra, mielőtt úgy döntenénk, hogy az élettelen testeddel kísérletezünk?
A kreativitás-chip hirtelen rákapcsolt Jauzsi gazda fejében. Mentő ötlete támadt.
– Ööö...
– Nos?
– Ööö...
– Vagy segítsünk egy kicsit? – kérdezte az idegen, majd kibiztosította a karabélyt.
– Ööö, elűbb kimehetek a slózira? Feszül a hólyag.
– Rendben – sóhajtott fel amaz. – Ott a budi a mentőkabinok mellett. Lefordulsz balra, és mész egyenesen.
Jauzsi gazda meg is találta a mellékhelyiséget, de nem ez kellett neki. A lehető legkevesebb feltűnést keltve (azaz csak a fél hajó figyelt fel a zajongásra) benyomult egy ötszemélyes mentőkabinba, és gyorsan kilőtte. Miközben a súlytalanság beállt, kinézett az apró ablakocskán, és meglátta a hajót. Valóban sombrero alakú volt. Valaki kívülről ráfestette, hogy „Ollé!”
A kreativitás-chip őrült módon dolgozott, hirtelen rájött a Föld koordinátáira, és pár perc múlva a mezőn landolt a pirula alakú kabin.
Odafönt a repülő sombreroban egyre türelmetlenebbek lettek. Aztán benyitottak a WC-be.
– Don Estefan, ez nincs itt!
– Mit cincogsz, José Armando?
– Meglépett!
– De hogyan?
– Hé, fiúk! Hiányzik egy mentőpirula!
– Melyik?
– A huszonötös!
– Francba! Mindig azzal lép meg! Miért dőlünk be mindig ennek a hülye trükknek?!
– Emlékszel, egyszer ittunk az agyából.
– Igen, és?
– Na, épp azért.
– Mi? Ezt most nem értem, Don Estefan.
– Mi is olyan hülyék lettünk, mint ő.
– Ó, a francba!
3.
Jauzsi gazda nagyon fáradtnak érezte magát, pedig átaludta a fél napot. Nem igazán emlékezett arra, hogy mi történt az elmúlt huszonnégy órában, de valami olyasmit álmodott, hogy kitépte a parlagfüvet Bimbau füléből, és hogy megverte Mike Tysont.
– Jauzsi! Felkeltél? – hallatszott a konyhából.
– Fel, fel! – kiáltotta elcsukló hangon Jauzsi gazda.
– Kész a reggeli! – mondta a hang a konyhából.
Jauzsi gazda felkelt, és áttántorgott a konyhába, ahol már várták.
– Hát te aztán jó sokáig aludtál!
- Ja, ne is mondd, Shaq… akkora egy hüeséget ámottam…
2009. november 17., kedd
Legújabb fejlemények reményfrontról
Minthogy akaratlanul is el szoktam haladni naponta kedvenc "fórarlt bór"-t áruló helyünk előtt, immáron egyre tisztábban látom a progressziót. Lassan elérjük azt a pontot, hogy nem lesz több értelme képeket közölnöm a helyzetről. Ami rossz végső soron, ugyanis manapság ez a téma felemészti a bejegyzéseim javát.
2009. november 12., csütörtök
2009. november 10., kedd
Egyre több remény van!
A kettővel ez előtti bejegyzésben élő példát mutattam arra, hogy igenis élhető az élet csupán az egyik agyfélteke birtoklása esetén is. A "fórarlt bór"-ra gondolok. Na jó, lehet, hogy túl kritikus vagyok ezzel szemben, végül is, az, hogy valaki nem tud helyesen írni, még nem jelenti azt, hogy azonnal temetnem kéne a szürkeállományát. Vagy mégis?
Nos, nem mindenki olyan, mint én, és úgy tűnik, valaki volt olyan segítőkész, és szólt a nyelvtani hibát illetően. Íme a 2.0 verzió:
...
De legalább próbálkozik.
Nos, nem mindenki olyan, mint én, és úgy tűnik, valaki volt olyan segítőkész, és szólt a nyelvtani hibát illetően. Íme a 2.0 verzió:
...De legalább próbálkozik.
2009. november 9., hétfő
2009. november 4., szerda
Van remény!
Úgy látszik, ha az ember legmagasabb végzettsége az óvoda középső csoportja, még mindig nyithat kocsmát.
2009. november 1., vasárnap
2009. október 28., szerda
Ren
Nos, egy Ren-rajz következik (megint). Ez most teljesen saját póz, a színezésbe is kezdek belejönni... de kár, hogy holnap megyek vissza Szegedre! Na jó, nem is kár.
2009. október 23., péntek
2009. október 22., csütörtök
2009. október 21., szerda
2009. október 14., szerda
2009. október 8., csütörtök
2009. október 5., hétfő
Kész Tragédia! - A Monológ család
(egyszerűen, de kellemesen berendezett étkező, egy asztal három személyre megterítve, férj és feleség esznek.)
FÉRJ - Pompás a vacsora, szívem. Nagyon ízlik ez a… ööö… ez a valami… ami itt van… előttem. Érted te! Viszont egyvalamit hiányolok picit belőle. Elkérhetném tőled a sót? Én nem érem el.
FELESÉG - Hogyne. Persze, a sót. Hiszen mit ér az étel só nélkül? Ízetlen maszlag, petyhüdt paca lenne csupán, mit szájába nem venne az ember. Miért is venné? Az Isten nem azért adott ízlelőbimbókat a nyelvünkre, hogy azok receptoraihoz csupán a nagy büdös ízetlenség jelentéktelen, de ugyanakkor nagyon is jól rendezett molekulái tapadjanak! Mi történne a kozmosszal, ha mindenkinek sótlan ételt kellene ennie? Párhuzamos univerzumok esnének össze szempillantás alatt, mindezt azért, mert táplálékunkban nincs jelen kellő mennyiségű nátrium-klorid…
FÉRJ - Szívem, a só…
FELESÉG - Igen, épp arról beszélek. Mert mi is történne akkor, ha néhány dimenzió önmagába roskadna, amiért mi mellőztük ezt az egyszerű vegyületet a táplálkozásunkból? Vagy esetleg olyan helyek jönnének létre, ahol lehet nullával osztani? Netán miniatűr fekete lyukak lepnék el a felszínt, megzavarva a Föld gravitációs mezejét, mely eredményeképp az anyag szétesne, és mi végképp eltűnnénk a semmiben?… Ó, épp most jön fiunk! Üdvözlégy, méhem terméke, te drága semmirekellő kis mamlasz, te hasznavehetetlen mitugrász köcsög, te fatty, te szenny, te idegesítő kis pondró!
GYEREK - Szia, anya, én is szeretlek. Mert hiszen mit érne a világ szeretet nélkül? A párhuzamos dimenziós elméletedet gondolom, már mondtad. Szerintem az is lehetségessé válna, hogy midőn elvész a szeretet a földön, az entrópia kiteljesedne, és mindenki belezuhanna az univerzum egy pontjára, ahol nem érvényes egyetlen általunk ismert fizikai törvény sem, kivéve a Boltzmann-eloszlást. Ó, látom, készítettél vacsorát. Remélem, nem az az ízetlen antianyaghoz hasonlatos kotyvalék, mint ami a múltkor volt.
FELESÉG - Ne merészeld keresetlen szavaiddal becsmérelni két kezem munkáját! Inkább zárd össze ajkad kapuit, és lapátolj be magadba ebből a magas tápértékű finomságból! Ettől nősz nagyra, ebben van a vitamin, vitaminok nélkül pedig felmondaná a szolgáltatást az immunrendszered, megtámadna millió vírus és baktérium, háznyi nagyra puffadnál, genny szivárogna a bőrödön duzzadó cipőnyi, vörösen lüktető daganatokból, elvesztenéd eszméletedet és eszedet is, képtelen lennél aztán tovább táplálkozni, amitől ismételten csak kevesebb vitamin lesz benned, amitől még nagyobbra puffad tested váladékot okádó, tűzforró húskupaca, hogy végül kidurranj, mint egy ócska léggömb, amibe még a héliumot is sajnálták, pedig csak két proton és elektron az egész, nem kéne, hogy drága legyen, és látod, akkor nem kéne nekem ilyen kioktató hangnemben intéznem hozzád szavaimat olyan hosszú mondatokban, amikre már a Word is azt mondja, hogy „ez talán nem is egy mondat”. Pedig mi más lenne, ha nem mondat? Hiszen szavak jönnek a számból, a szavakat mondatokba rendezem, mindent teljesen a Heisenberg-féle határozatlansági reláció tudatában végzek.
GYEREK - Szóval megint a múltkori szart főzted. Nos, hadd pontosítsak előbbi fogalmazványodon. Hiszen, ha megbetegednék, nem puffadnék fel, legalábbis semmiképpen nem háznyi méretűre, mert ha ez történne, akkor ahhoz, hogy, mint te mondtad, nagyra nőjek, éppen hogy egy falatot sem ennék többet ebből a szennyvíznél is mocskosabb és rondább ízű förtelemből, amit te nagy bátran még képes vagy finomságnak nevezni, mikor egy fia ízlelőbimbód se működik, és naná, hogy megint sótlan, le merném fogadni, hogy megint nem tettél bele sót. Azt se tudod, mi az a só, itt beszélsz, hogy összeomlik a világegyetem, közben, ha ahhoz viszonyítanánk ezen elméletedet, hogy te magad mennyi sót teszel az ételekbe, már rég kvarkoknál is kisebb részekre szakadtunk volna. Arról nem is beszélve, hogy, ha eleget tennék iménti kérésednek, miszerint csukjam be a számat, nem igazán lennék képes enni, bár lehet, hogy ez lenne a szerencsésebb helyzet.
FELESÉG - Szóval panaszkodsz a tányérra kerülők miatt, de közben mégis étkezésre nyitnád azt az ocsmányságokat dobáló szádat! Kérdem én: miféle konzisztenciát birtokolnak egymáshoz viszonyítva szavaid ezek után? Mennyire lehet megbízni immáron hitelét vesztett, önmagát kioltó megjegyzéseket árasztó ajkaidnak? Amennyi energiát pazarolsz az összefüggéstelen fecsegésbe, annyival már régen megoldhattad volna a Schrödinger-egyenletet számológép nélkül! De hallga csak! Hiszen édesapád mondott valamit még az imént, s már-már bizonyára abban kételkedik, hogy mi pedig oda sem figyelünk rá, holott az ő igényei legalább olyan fontosak ebben a lakásban, mint a mieink! Mit is kívántál tehát mondani az előbb, drágám?
FÉRJ - Hagyd a francba, már megettem. (feláll, el)
2009. október 3., szombat
Érzékenység
Aki ismer, tudja, hogy apai ágról öröklött notórius szőrszálhasogató vagyok. A legapróbb dologba bele tudok kötni (kivéve persze, ha én is elcseszem), és sokak számára apróságnak tűnő dolgok miatt kaparom kockásra az arcom. Íme, itt egy példa.
Vegyük a következő szavakat:
Síma, erőss, fínom, pósta, stb.
Mi ezekben a közös? (Azon kívül, hogy szándékosan hibás kiejtés szerint írtam le őket.)
Allergiás vagyok rájuk. Valahányszor hallok egy ilyet, így érzem magam:
Vegyük a következő szavakat:
Síma, erőss, fínom, pósta, stb.
Mi ezekben a közös? (Azon kívül, hogy szándékosan hibás kiejtés szerint írtam le őket.)
Allergiás vagyok rájuk. Valahányszor hallok egy ilyet, így érzem magam:
2009. október 2., péntek
2009. október 1., csütörtök
Ren
Ezt még nyár közepe táján vetettem papírra, Jim Smith, a rajzfilmesek félistenének egyik firkálmányára alapozva. Legutóbbi otthonlétem alatt digitalizáltam a rajzot, most pedig kiteszem, hátha valaki ismeri a Ren & Stimpy-t. (Nem ismeritek? Hiba.)
2009. szeptember 30., szerda
2009. szeptember 29., kedd
A fizika ártalmas!
Túlzott mennyiségű biofizika bevitele a szervezetbe káros hatásokkal jár a lelkiállapotra. Ez bizonyított tény, a bizonyíték pedig én vagyok. Nem hiszitek?
Még most se?
Még most se?
2009. szeptember 28., hétfő
2009. szeptember 26., szombat
2009. szeptember 24., csütörtök
Assfault
Még augusztusban néhány jóbarátommal krétát ragadva kimentünk a művelődési központ mögé Nánáson, és rendeztünk magunknak egy kis aszfaltrajzversenyt. Nevezők és díjak nélkül. Íme:
Ez a föntebbi talán picit nehezen kivehető, egy dobos lenne.
Ez az iménti inkább a színtévesztési tesztekre emlékeztet engem. "Megleled-e Ferit a képen?"
Ez a föntebbi talán picit nehezen kivehető, egy dobos lenne.
Ez az iménti inkább a színtévesztési tesztekre emlékeztet engem. "Megleled-e Ferit a képen?"
2009. szeptember 23., szerda
Éhségsztrájk a tisztességes jegyzőkönyvekért!
Mert Nem Mindegy!
Jelen esetben a probléma az volt, hogy a tanár tűzött füzet közepéről kitépett lapot szeretett volna beadva látni, ehelyett én vadember módjára egy spirálfüzetből kizsigerelt lapra írtam a jegyzőkönyvet. Jesszusom, mit tettem?!
Nem mellesleg így néz ki a tanár a valóságban:
Jelen esetben a probléma az volt, hogy a tanár tűzött füzet közepéről kitépett lapot szeretett volna beadva látni, ehelyett én vadember módjára egy spirálfüzetből kizsigerelt lapra írtam a jegyzőkönyvet. Jesszusom, mit tettem?!
Nem mellesleg így néz ki a tanár a valóságban:
2009. szeptember 22., kedd
2009. szeptember 21., hétfő
Bocsánat
A következő képért előre bocsánatot kérek.
Tényleg, nagyon, nagyon, nagyon sajnálom. De komolyan.
2009. szeptember 18., péntek
Kémiapéntek
Imádok táblafilccel hülyéskedni, főleg ha a tanár nincs a közelben... noha aztán a fülig érő vigyorom és a rám mutogató kezek végül feleslegessé teszik a titkolózást. Szerencsére eddig még egyetlen gyakorlatvezető sem pörkölte meg tüzet és nyálhabot okádva az alfelemet emiatt, úgyhogy egyelőre a biznisz él és virul.
És ez mindig is így volt. Ezen kép a bizonyíték rá, mely tavaly készült, az utolsó kvalitatív analitikai kémiai laboron:
Ehhez képest idén picit idejekorán, a második szerves kémiai gyakorlaton máris összemocskoltam a táblát:
Asszem, alapítok egy vallást, ahol kémia gyakorlatokon táblára rajzolással ünnepeljük meg a Megváltónk eljövetelét. De az is lehet, hogy nem.
És ez mindig is így volt. Ezen kép a bizonyíték rá, mely tavaly készült, az utolsó kvalitatív analitikai kémiai laboron:
Ehhez képest idén picit idejekorán, a második szerves kémiai gyakorlaton máris összemocskoltam a táblát:
Asszem, alapítok egy vallást, ahol kémia gyakorlatokon táblára rajzolással ünnepeljük meg a Megváltónk eljövetelét. De az is lehet, hogy nem.
2009. szeptember 16., szerda
Egyetem-begyetem-tengertánc
Szóval itt vagyok Szegeden, immáron második hete, és szokásomhoz híven firkálgattam néhány rajzot. Ezek nagy részét majd otthon digitalizálom, de addig is egy-két dolgot elhelyezek itt. Mint pl. ezt:
Ő a fizikai kémia oktatónk. Jó arc az ürge, ráadásul igen karakteres, úgyhogy megpróbáltam képregényfigura-formában papírra vetni. Ja, és a valóságban így néz ki:
Egy kis referencia.
Ő a fizikai kémia oktatónk. Jó arc az ürge, ráadásul igen karakteres, úgyhogy megpróbáltam képregényfigura-formában papírra vetni. Ja, és a valóságban így néz ki:
Egy kis referencia.
Vanish revisited
Ismételten újrarajzoltam ezt a képet, immáron végre elégedett vagyok vele, több módosítást nem tervezek.
Flash
Olvastam régebben Fred Osmond blogján, hogy ő Flash-ben húzza ki a rajzait. Mivel ez eddig nekem igen kényes probléma volt, úgy döntöttem, hogy kipróbálom.
Megérte. Íme a termék:
Megérte. Íme a termék:
Nem is
Az a helyzet, hogy némi problémákkal küszködök a szkennert illetően (magyarán: nincs), ezért meglehetős nehézségekbe ütközöm a rajzok digitalizálása terén. Annyi a szerencse, hogy bátyám ránk hagyta régóta szeretettel használt, viszont immáron kissé ELhasznált Tabletének maradványait, úgyhogy most azzal szórakozom, próbálom kiismerni a digitális rajzolás világát. Egyelőre bizonytalan a kezem, de remélem, beleszokok.
No, most viszont. Figyeljétek!
No, most viszont. Figyeljétek!
Lábjegyzet
Torz tükör a
valóság.
A Nap villanykörte. Ha eléggé nyújtózkodsz, kicsavarhatod foglalatából.
A felhők, az ég csupán egy poszter részei, és az eső valójában ugyanaz, amit tegnap lehúztál a WC-n.
A fák mind elkorhadtak már, helyükön műanyag példányok virítanak az örrökkévalóságnak.
Szédítő ez a város! Valójában csak a szén-monoxidtól érzed rosszul magad.
Sétálsz az utcán. A járda repedései átugorhatatlan szakadékokká nőnek, ha lenézel a lábad elé. Nézzünk tehát föl.
Mennyi szép épület! Ám mindez külcsíny csupán: innen nézve hívogató és remekbe szabott, azonban belül nem látnak szívesen. Nem vár rád semmi, csak a rohadás és a penész.
Amott az egyik házról egy helyen hiányzik a vakolat.
Elektromos vezetékek tépnek bele a levegőbe a fejed fölött, szikra-madarak csicseregnek az áramszedők alatt. Igazi madarak nincsenek.
A villamos ablakán át minden pont olyan mocskos, mint maga az ablak. Tán lehet, hogy nem is az üveggel van baj.
Emberek csordája söpör félre az aluljáró lépcsőjén. Mindenki siet: sietni kötelező.
Egy rövid pillanatra rád mosolyog valaki, de soha többé nem látod viszont.
Mit is keresel te tulajdonképpen?
A külvárosban vagyunk. Fellélegezhetsz: a levegő most tiszta, egészen addig, míg zöldre nem vált amott a lámpa. Oszd be bölcsen az időd.
Sárba léptél. A sár bizony nagyon is valódi, álnok daganatként öleli körbe cipőd.
Együnk valamit. Az étel, amit kiadnak neked, ínycsiklandónak tűnik, valójában szintetikus anyagokból készült. Szervezetedben oldhatatlan csapadékot képez.
Le nem bomló hulladékként szarod majd ki holnap.
Fárasztó napod volt, menjünk haza. Kulcsod meggyalázza a zárat, mely felsikolt fájdalmában. Te ezt a zár zörgésének érzékeled.
Vár téged a szoba: teljesen üres, kivéve egy tükröt, egy széket és egy ágyat. A tükörben egy makulátlan, jól fésült, mosolygó arcot látsz, noha belül csapzott vagy, borostás és szánalomra méltó.
Fogat mosol. A víz barna, fogaid közül kikaparászod a szerves élet utolsó maradványait is. Köpeteddel együtt távoznak reményeid is.
Az ágyban fekve bámulod a plafont. Az ablakból nátriumlámpa narancssárga fénye szűrődik be, gyomorrontást okozva a színeknek. Egy pillanatra te is rosszul leszel.
Szeretnél kérdezni még valamit?
Szemedből könnycsepp pereg le, foltot hagyva a párnán.
Ideje lenne aludnod, holnap remek napod lesz.
Jó éjszakát!
Most már kikapcsolhatja a számítógépet.
A Nap villanykörte. Ha eléggé nyújtózkodsz, kicsavarhatod foglalatából.
A felhők, az ég csupán egy poszter részei, és az eső valójában ugyanaz, amit tegnap lehúztál a WC-n.
A fák mind elkorhadtak már, helyükön műanyag példányok virítanak az örrökkévalóságnak.
Szédítő ez a város! Valójában csak a szén-monoxidtól érzed rosszul magad.
Sétálsz az utcán. A járda repedései átugorhatatlan szakadékokká nőnek, ha lenézel a lábad elé. Nézzünk tehát föl.
Mennyi szép épület! Ám mindez külcsíny csupán: innen nézve hívogató és remekbe szabott, azonban belül nem látnak szívesen. Nem vár rád semmi, csak a rohadás és a penész.
Amott az egyik házról egy helyen hiányzik a vakolat.
Elektromos vezetékek tépnek bele a levegőbe a fejed fölött, szikra-madarak csicseregnek az áramszedők alatt. Igazi madarak nincsenek.
A villamos ablakán át minden pont olyan mocskos, mint maga az ablak. Tán lehet, hogy nem is az üveggel van baj.
Emberek csordája söpör félre az aluljáró lépcsőjén. Mindenki siet: sietni kötelező.
Egy rövid pillanatra rád mosolyog valaki, de soha többé nem látod viszont.
Mit is keresel te tulajdonképpen?
A külvárosban vagyunk. Fellélegezhetsz: a levegő most tiszta, egészen addig, míg zöldre nem vált amott a lámpa. Oszd be bölcsen az időd.
Sárba léptél. A sár bizony nagyon is valódi, álnok daganatként öleli körbe cipőd.
Együnk valamit. Az étel, amit kiadnak neked, ínycsiklandónak tűnik, valójában szintetikus anyagokból készült. Szervezetedben oldhatatlan csapadékot képez.
Le nem bomló hulladékként szarod majd ki holnap.
Fárasztó napod volt, menjünk haza. Kulcsod meggyalázza a zárat, mely felsikolt fájdalmában. Te ezt a zár zörgésének érzékeled.
Vár téged a szoba: teljesen üres, kivéve egy tükröt, egy széket és egy ágyat. A tükörben egy makulátlan, jól fésült, mosolygó arcot látsz, noha belül csapzott vagy, borostás és szánalomra méltó.
Fogat mosol. A víz barna, fogaid közül kikaparászod a szerves élet utolsó maradványait is. Köpeteddel együtt távoznak reményeid is.
Az ágyban fekve bámulod a plafont. Az ablakból nátriumlámpa narancssárga fénye szűrődik be, gyomorrontást okozva a színeknek. Egy pillanatra te is rosszul leszel.
Szeretnél kérdezni még valamit?
Szemedből könnycsepp pereg le, foltot hagyva a párnán.
Ideje lenne aludnod, holnap remek napod lesz.
Jó éjszakát!
Most már kikapcsolhatja a számítógépet.
Régi darab
Tavaszodik…
Manapság a globális felmelegedést elég sokan említik. Hogy őszinte legyek, a csapból is ez folyik. A végén még a globális melegedés és a nagyon-nagyon félelmetes jégkorszak emlegetése során kilehelt meleg levegő fogja a bolygó hőháztartását átlökni a végzetes küszöbön. De ez nem az én reszortom, hogy ezzel foglalkozzak. Mindenesetre az igencsak szembeszökő, hogy Jégtörő Mátyás bizony késik, és a szokásosnál jóval kellemesebb időjárás figyelhető meg. Ez pedig az élővilág rendszerét roppant kellemetlen módon kavarta össze. Az egyébként egyenletes mennyiségben érkező TELE2-s, T-Com-os, közvélemény-kutatásos és egyéb idióta hirdetéses telefonhívások valamiért korábban keltek fel téli álmukból, és valósággal elözönlötték a környéket - a mi házunkat legalábbis. Csak ezen a héten nem kevesebb, mint 6-szor élhettem át jómagam az általuk nyújtott felemelő élményt. Ebből négy a mai napon érkezett zsinórban. De nem számoltam bele azokat, amiket nem én vettem fel. Az eddigi összesített mérleg: 4 db TELE2-s hívás és 2 kurzusreklám. Hát, ebből is látszik, hogy a TELE2 kurva nagy szarban lehet. Vagy ha nem, akkor mi a fene folyik itt? Túljelentkezés lenne az ilyen hívogató ügynökök terén? Most elképzelem, ahogy átadja egyik krapek a helyét a másiknak, merthogy mindenkit foglalkoztatni kell... amaz meg ismét felhívja ugyanazt a számot, mert biztos ami biztos. Én meg próbálom vágni hozzá a jópofát, és csak magamban szidni az anyjukat, hogy ne csorbuljon az önérzetük, és ne nekik álljon feljebb, hogy mi az már, hogy feszt ugyanazt az embert zaklatják ugyanazzal, aki már egyszer elmondta nekik, hogy köszi, de nem kér a biztosan kurvajó ajánlatukból. Abszolút értetlenül állok a dolog előtt. Remélem, a téves hívások szezonja nem kezdődik szintúgy korábban...
Manapság a globális felmelegedést elég sokan említik. Hogy őszinte legyek, a csapból is ez folyik. A végén még a globális melegedés és a nagyon-nagyon félelmetes jégkorszak emlegetése során kilehelt meleg levegő fogja a bolygó hőháztartását átlökni a végzetes küszöbön. De ez nem az én reszortom, hogy ezzel foglalkozzak. Mindenesetre az igencsak szembeszökő, hogy Jégtörő Mátyás bizony késik, és a szokásosnál jóval kellemesebb időjárás figyelhető meg. Ez pedig az élővilág rendszerét roppant kellemetlen módon kavarta össze. Az egyébként egyenletes mennyiségben érkező TELE2-s, T-Com-os, közvélemény-kutatásos és egyéb idióta hirdetéses telefonhívások valamiért korábban keltek fel téli álmukból, és valósággal elözönlötték a környéket - a mi házunkat legalábbis. Csak ezen a héten nem kevesebb, mint 6-szor élhettem át jómagam az általuk nyújtott felemelő élményt. Ebből négy a mai napon érkezett zsinórban. De nem számoltam bele azokat, amiket nem én vettem fel. Az eddigi összesített mérleg: 4 db TELE2-s hívás és 2 kurzusreklám. Hát, ebből is látszik, hogy a TELE2 kurva nagy szarban lehet. Vagy ha nem, akkor mi a fene folyik itt? Túljelentkezés lenne az ilyen hívogató ügynökök terén? Most elképzelem, ahogy átadja egyik krapek a helyét a másiknak, merthogy mindenkit foglalkoztatni kell... amaz meg ismét felhívja ugyanazt a számot, mert biztos ami biztos. Én meg próbálom vágni hozzá a jópofát, és csak magamban szidni az anyjukat, hogy ne csorbuljon az önérzetük, és ne nekik álljon feljebb, hogy mi az már, hogy feszt ugyanazt az embert zaklatják ugyanazzal, aki már egyszer elmondta nekik, hogy köszi, de nem kér a biztosan kurvajó ajánlatukból. Abszolút értetlenül állok a dolog előtt. Remélem, a téves hívások szezonja nem kezdődik szintúgy korábban...
Szinapszis
Nem terjed tova bennem
Nem fogadja be a párja
Az anyagok közti űr most az önnön
Megnyugodását várja
Nem fogadja be a párja
Az anyagok közti űr most az önnön
Megnyugodását várja
Még tovább tart ez az est
Négykézlábra került a test
Négykézlábra került a test
Csak a csönd...
Hallod-e, csontom, a hangot, ahogy véged?
Roppanó szilánk menekül ki a májba
Érzed-e, testem, folyni tulajdon véred,
Ahogy napnyugtakor vörös színt fest a tájra?
Roppanó szilánk menekül ki a májba
Érzed-e, testem, folyni tulajdon véred,
Ahogy napnyugtakor vörös színt fest a tájra?
Dehogy érzed!
Most állíts elém várost
Tégy közém embereket,
Ahogy szabadon tapossák, aki a járda
Repedésébe rekedt
Tégy közém embereket,
Ahogy szabadon tapossák, aki a járda
Repedésébe rekedt
Még tovább tart ez az est
Négykézlábra került a test
Négykézlábra került a test
Hallod-e, csontom, a hangot, ahogy véged?
Roppanó szilánk menekül ki a májba
Érzed-e, testem, folyni tulajdon véred,
Ahogy napnyugtakor vörös színt fest a tájra?
Roppanó szilánk menekül ki a májba
Érzed-e, testem, folyni tulajdon véred,
Ahogy napnyugtakor vörös színt fest a tájra?
Betűk írták körbe az embert
Számmal jelölték, hova állj
Elmetszettek minden szinapszist,
Hogy ne érezd, ami fáj
Számmal jelölték, hova állj
Elmetszettek minden szinapszist,
Hogy ne érezd, ami fáj
Sorok között leperegnek
Semmit a szemnek, semmit a szemnek
Nem kapott itt több haladékot az állat
Semmit a szemnek, semmit a szemnek
Nem kapott itt több haladékot az állat
Légy barátja a csendnek
Semmit a szemnek, semmit a szemnek
Fémkeret szorítja a szádhoz az állad
Semmit a szemnek, semmit a szemnek
Fémkeret szorítja a szádhoz az állad
Ne halld, ha ordít
Hallod-e, csontom, a hangot, ahogy véged?
Roppanó szilánk menekül ki a májba
Érzed-e, testem, folyni tulajdon véred,
Ahogy napnyugtakor vörös színt fest a tájra?
Roppanó szilánk menekül ki a májba
Érzed-e, testem, folyni tulajdon véred,
Ahogy napnyugtakor vörös színt fest a tájra?
Dehogy érzed!
Repedések töltik ki az űrt bennem.
Apartman
Figyelem, figyelem! Lakás eladó makromolekuláknak!
Tartsuk már szem előtt a mértékegységeket, mert nem mindegy! Aki meg hirdetést ír, az legalább tanulja meg kezelni a Wordöt. Nem nehéz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)