Ez most sokrészes lesz.
Szóval, az történt, hogy most csütörtöktől kezdvén és mával bezárólag, itt volt pár otthoni barátom Szegeden, és ahogy azt kell, mulattunk. Ennek eredményeképp történt pár érdekes grafikai megnyilvánulás, én pedig mindezt bunkó módon közzé is teszem.
A Blues Café nevű helyen jó 12 söralátétet pusztítottunk el rajzokkal. A rajzok nagy része az én munkám, de fellelhető egy Balázstól és egy Gergőtől is, az átvezetők pedig Benyuék munkája volt. Íme az egész totálplánban:
A képminőség ugyan a tőlem (illetve a telefonomtól) már megszokhatott ratyi forma, de ha picit figyeltek majd a napokban, akkor elcsíphetitek a kompozíció részletes lebontását alegységekre. Az utolsó két rajz valami oknál fogva nem lett közelről megörökítve, fogalmam sincs, miért. Részeg voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése