Hordtak már le? Nem? Ne hazudj, mindenki volt már lehordva az életében. Ez egész egyszerűen elkerülhetetlen. Legyen az illető akár az anyád, a nagynénéd, a buszsofőr, az ellenőr vagy a TO-s néni, mindannyian megszenvedtük már ezt a kellemetlen szituációt. Mégis, mi teszi kellemetlenné? A bűntudat? Nyilván rosszul érezzük magunkat picit, mert rájövünk, hogy a világ többi része úgy tekint ránk és az anarchikus viselkedésünkre, mint az aluljáróban a tömeg arra az egyetlen idős hölgyre, aki a mozgólépcső előtt toporogva elzárja az utat, de fel nem lép rá. Ezen azonban könnyű túltenni magunkat, mihelyst rájövünk, hogy a világban egyes egyedül nekünk van igazunk (hát nem?), de a kellemetlenség továbbra is ott motoszkál valahol a lelkünk sötét mélyén. Mi hát a probléma? Mint ahogy az erdőben eltévedt turista is úgy érzi egy idő után, hogy köröket fut, úgy érezzük mi is néha, hogy miközben végeláthatatlanul árad felénk a szemrehányás, újra és újra a fejünkhöz vágnak dolgokat. És ez azért van, mert ténylegesen is ez történik: a miket lehordó illető köröket fut a téma körül. És mi csak állunk tétlenül, mert nem értjük, hogy most ő hisz minket hülyének, vagy mi őt. Miért van hát ez az állandó körözés? A válasz rendkívül egyszerű: lehordani valakit nem kerül sok időbe. A vétek rövid, a következmény könnyen összefoglalható: történjék világméretű katasztrófa, négy-öt mondatban kész a szemrehányás. Viszont ez nem jelképezi az eset súlyosságát. Egyes emberek úgy vélik, hogy egy adott téma jelentősége egyenes arányban van a rá fordított szavak számával, ez pedig azt eredményezi, hogy ha elfogyott a szó, picit megvariáljuk, és újrakezdjük az egészet. És újra. És újra. A szomorú az egészben az, hogy épp ezzel érik el azt, hogy mi foggal-körömmel ellenállunk: minél többször ismételnek, annál inkább hisszük, hogy szellemileg sérültnek néznek minket, annál idegesebbek leszünk, és aztán eljutunk a „csakazértse” pontra, ami éppen az ellenkezője, amit el szerettek volna érni. Nem hiszed? Képzeld el, hogy csináltál valami bénaságot, és ez valakit nagyon megbántott, ezért lehord téged. El sem hiszi, hogy ezt tetted vele, nem szégyelled magad? Ez neki rettenetesen rosszul esik, pedig azt hitte, hogy benned számíthat. De nem, te mész, és hülyeséget csinálsz. Komolyan, most kellett ezt, így belegázolni mások lelkivilágába? Pedig mennyire szeretnek téged, mindenki szeret a környezetedben, de neeeem. Te akkor is mész, és eldobod az agyad, hihetetlen, hogy valaki ennyire meggondolatlan tud lenni. Teljesen feleslegesnek érzi az ember a beléd fektetett bizalmat, hallod. Még ilyet, így nem törődni azoknak az érzéseivel, akik számára fontos vagy, mert mindig csak a felelőtlen szórakozás, a hülyéskedés, folyton csak az kell neked, és most nézd meg, mit értél el mindezzel!
Figyeled, mi történik? Köröket futok. Frusztrál már?
Na ugye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése