Ejha.

Jauzsi gazda és a repülő sombrero

1.
Markotabödöge, 18 °C, szemerkélő holdvilág. A haj tartós marad, az idő pedig hajnali öt óra negyvenhét perc. A Nap kábán órájára sandított, és ekkor vette észre, hogy késésben van – sietve felpattant az égre. A kakas már türelmetlenül várta ezt a pillanatot: azonnal rázendített. Ezt meghallva a vekkeróra is vad csörömpölésbe kezdett, amit a bádogedények zuhanása és egyéb tárgyak ripityára törése követett. Elkezdődött a nap.
Jauzsi gazda egy tompa ütésre ébredt, ahogy a gyomirtós polc a fejére zuhant. Nagy ásítások közepette kikecmergett az ágyból, és míg a csipát törölgette a szeméből, lassan beledőlt a ruhásszekrénybe. Kivette szokásos napi öltözékét: egy szakadt nadrágot, egy kockás inget, egy vászonkardigánt, egy baszk sapkát és egy permetezőgépet. Odakint magához vette a reggeli teendőkhöz szükséges eszközöket: ásót, kapát és nagyharangot. A fáradtságtól még mindig kissé öntudatlanul bevonszolta magát a pajtába, és megpermetezte Bimbau-t, a tehenét, aki hálásan nézett távolodó gazdája után: ugyanis valami különös oknál fogva mentális függőség alakult ki nála a gyomirtó iránt, valamint ez jót tett a füléből növő parlagfű helyzetét illetően is – tudniillik allergiás volt rá. Ez azonban Jauzsi gazdát már nem izgatta, határozott léptekkel tartott a mező felé, egy furcsa megérzést követve. Paraszti ösztönei sikolyokat és jajveszékeléseket észleltek, ahogy megannyi búzakalász hajlik meg és törik ketté kolosszális erők alatt. Megszaporázta lépteit. Odaérvén ő is egynek érezte magát a növényzettel, ugyanis földbe gyökerezett a lába. A búzatáblán igazi mészárlás történt. Egy 20×20 méteres négyzetnyi területen le volt taposva az összes kalász.
– Istenuccse...! fődönkíjülijek! – rebegte Jauzsi gazda. – Gabonanézzetet sinátak a mezőmre!
– Dehogyis, tata, ezek csak mi voltunk – mondták a Vicces Gabonakör-készítők.
– Ném maguk vótak, tom én! Mauk gabonakőröke’sszottak sináni, emme gabonanézzet!
– Csak hecceltünk, tata, higgye már el!
Jauzsi gazda azonban nem törődött velük. Tudta, érezte, hogy ezt nem a Vicces Gabonakör-készítők csinálták. Csak azt akarták beadni neki, mert irigyek az idegenekre, amiért ők tudnak négyzetet készíteni. De végeredményben ez mit sem számít. Ott volt a mezeje közepén egy földön kívüli intelligenciára utaló nyom. Az ő földjén! Muszáj volt megnéznie.
Félresöpörve a Vicces Gabonakör-készítőket, előrecsörtetett. Minél közelebb ért az objektumhoz, annál kevésbé érezte jól magát. Avagy annál jobban. Nem tudta eldönteni. Hirtelen sárga, zöld, lila, kék és magenta színű alakokat vett észre maga előtt vonaglani, táncolni, fejhangon énekelni. Gondolta, megnyomja a magenta színű figurát, hogy megkérdezze, meddig vemhes egy teve, de amikor hozzáért, az feljajdult, és hirtelen két óriásira duzzadt vörös szem meredt rá.
Hippik. Tanyát vertek a gabonanégyzet szélén, és majálist tartanak. Kezükben megannyi spangli parázslott... szóval ettől kábult úgy el! Aztán mást is észrevett. Egy altatólövedék meredt ki a vállából. Meg még néhány a teste hátulsó feléből. Furcsa, hogy ezt még nem vette észre az előbb. A béke-hadtest kezdett elfolyósodni előtte, majd hirtelen megjelent Shaquille O’Niel, aki halkan olyasmit motyogott, hogy egyszer megverte Mike Tysont. Aztán egy tompa puffanás, majd sötét.

2.
– Különben is, ki mán az a Sekil Onil? – motyogta magában Jauzsi gazda. Aztán hirtelen eljutott az agyáig, hogy ébren van, és rögtön felült… volna, de azonnal beverte a fejét a plafonba, ami meglehetősen közelebb volt az orrához, mint amit megszokott.
Óvatosan ismét felemelte a fejét, majd körülnézett. Összetolt asztalokon feküdt egy apró, íves plafonú helyiségben. A szobát nyilvánvalóan nem egy feng-shui lakberendező készíttette, berendezéseket tekintve meglehetősen profán felállás uralkodott: a távolabbi szélen egyetlen asztal állt csupán, rajta szikék egész sora és egy beazonosíthatatlan szerkezet. És minden zöld volt. Minden, de minden csupa-csupa zöld. Jauzsi gazda már-már a feltápászkodás jelen esetben kínosnak ígérkező procedúrájával kezdett foglalkozni, ám hirtelen szisszenve feltárult egy ajtó, és apró, félembernyi magasságú zöld idegenek csoszogtak be a terembe.
– Még több ződ – morogta Jauzsi gazda.
– Áh, látom, felébredt az alany! – cincogta az egyik idegen.
– Tik meg kik vattok?
– Mi, nos, „fődönkíjülijek” vagyunk, ahogy te mondanád. Mi csináltuk a gabonanégyzetet, hogy odavonzzunk téged... ehem... „begyűjtés” céljából. Eleinte nem tűnt túl rózsásnak a helyzet, a hippikre nem számítottunk, de biztonság kedvéért odaküldtük Shaq-et is, hogy megvédjen tőlük szükség esetén.
– Az a Shaq az mi az?
– Hát Shaq. Shaquille O’Niel.
– Ki a szottyos úritten az a Sekil Onil?
– Végig ezt hajtogattad, amíg kísérleteztünk rajtad.
– Mésse tom még mindig, ho’ ki a’... vájjámá. Mien kísérletek?
– Ó, csak egyszerű rutinműveletek. Agystimulálás, biomechanikus impregnáció, anális beültetés…
– A... ná... mi?!
– Anális beültetés – nyekeregte szótagolva az idegen. – Tudod, feldugunk egy húszméteres antennát a seggedbe, meg ilyenek.
– Ja, éétem, éétem... – hümmögött Jauzsi, majd hirtelen csend lett. Tücsökciripelés hangját fújta be messziről a légkondicionáló.
Aztán leesett a tantusz.
– HOGY MIIIIIIIIIIII?!?! – üvöltött fel Jauzsi gazda. – Na neeeeeeeeeem! Oda nem túkál egyiktek se! Oda még az urológusomaccse engedem be! Nem hagyom, ho’ megveszélyeztessétek az a... aná... anális süzességemet!
– Hm, ezt figyelitek? Kezd idegen kifejezéseket használni! Úgy tűnik, a kreativitás-chip nagyszerűen működik!
– Mi?... Milyen chip? Krea... mi?
– Kreativitás-chip. Ezt építettük beléd most. De azért persze még lenne mit állítani rajta.
– Mivan???
– No jó, elég volt a csevelyből, lennél szíves visszaaludni, hogy folytathassuk a kísérleteket? Mi is a következő? Add csak ide azt a papírt... köszi. Na szóval. Ja, igen! Kombinálni a parasztot a tehenével! Hozzátok a szikéket!
– Mi... mi... mimbinálni? Bimbauval engemetet? Mé má?
– Csak úgy, kísérleti célból. Szeretünk az életformák kombinálásával szórakozni. Nem ez az első látogatásunk már. Előző kísérletünk, a parlagfű, úgy látjuk, igen kellemesen befészkelődött a tehened fülébe.
– AHHA! Szal ti vótatok, akik szegény Bimbauba tömtétek a parlaffüvet! Szerensétlen állat allergijás rá! Ti kis nyomik! Énrajtam nem fottok kísérletenni! Me’k vissza kapáni.
– Nem fogsz tudni.
– Má mé ne tunnék?
– Majd meglátod.
Jauzsi gazda gúnyosan felnevetett, majd gúnyosan beverte a fejét a plafonba. Áttuszkolta magát az ajtón, keresztülkúszott a vezérlőtermen, de mikor az ablakhoz ért, azonnal megtorpant. A végtelen Univerzum barátságosan integetett neki az ablak túloldaláról.
– Hé! Mi a fene ez?
– Kint vagyunk a világűrben, Jauzsi. Nincs menekvés.
– De mé?! És honnan tod a nevem?
– Ó, már voltál itt párszor. Csak nem emlékszel. És már próbáltál megszökni egyszer-kétszer, úgyhogy tettünk néhány biztonsági lépést.
– Mi? De... de... hó vaok?
– Az űrben...
– De EZ micsa?! – hadonászott végig a vezérlőben.
– Ja, ez a mi űrhajónk.
– Ien repüjő sészeajj?
Általános röhögés harsogott keresztül a járművön.
– Repülő csészealj? Ne legyél már nevetséges! Ki találna ki ilyen hülyeséget?
– Ez egy repülő sombrero, gringo! Ollé! – kiabált be egy másik idegen, majd hirtelen elkezdett salsázni.
– Nos? – kérdezte az előbbi, miközben társai lézerpisztolyokat lóbálva közeledtek Jauzsi gazda felé – mit szólnál, ha most szépen visszafeküdnél a műtőasztalra, mielőtt úgy döntenénk, hogy az élettelen testeddel kísérletezünk?
A kreativitás-chip hirtelen rákapcsolt Jauzsi gazda fejében. Mentő ötlete támadt.
– Ööö...
– Nos?
– Ööö...
– Vagy segítsünk egy kicsit? – kérdezte az idegen, majd kibiztosította a karabélyt.
– Ööö, elűbb kimehetek a slózira? Feszül a hólyag.
– Rendben – sóhajtott fel amaz. – Ott a budi a mentőkabinok mellett. Lefordulsz balra, és mész egyenesen.
Jauzsi gazda meg is találta a mellékhelyiséget, de nem ez kellett neki. A lehető legkevesebb feltűnést keltve (azaz csak a fél hajó figyelt fel a zajongásra) benyomult egy ötszemélyes mentőkabinba, és gyorsan kilőtte. Miközben a súlytalanság beállt, kinézett az apró ablakocskán, és meglátta a hajót. Valóban sombrero alakú volt. Valaki kívülről ráfestette, hogy „Ollé!”
A kreativitás-chip őrült módon dolgozott, hirtelen rájött a Föld koordinátáira, és pár perc múlva a mezőn landolt a pirula alakú kabin.
Odafönt a repülő sombreroban egyre türelmetlenebbek lettek. Aztán benyitottak a WC-be.
– Don Estefan, ez nincs itt!
– Mit cincogsz, José Armando?
– Meglépett!
– De hogyan?
– Hé, fiúk! Hiányzik egy mentőpirula!
– Melyik?
– A huszonötös!
– Francba! Mindig azzal lép meg! Miért dőlünk be mindig ennek a hülye trükknek?!
– Emlékszel, egyszer ittunk az agyából.
– Igen, és?
– Na, épp azért.
– Mi? Ezt most nem értem, Don Estefan.
– Mi is olyan hülyék lettünk, mint ő.
– Ó, a francba!

3.
Jauzsi gazda nagyon fáradtnak érezte magát, pedig átaludta a fél napot. Nem igazán emlékezett arra, hogy mi történt az elmúlt huszonnégy órában, de valami olyasmit álmodott, hogy kitépte a parlagfüvet Bimbau füléből, és hogy megverte Mike Tysont.
– Jauzsi! Felkeltél? – hallatszott a konyhából.
– Fel, fel! – kiáltotta elcsukló hangon Jauzsi gazda.
– Kész a reggeli! – mondta a hang a konyhából.
Jauzsi gazda felkelt, és áttántorgott a konyhába, ahol már várták.
– Hát te aztán jó sokáig aludtál!
- Ja, ne is mondd, Shaq… akkora egy hüeséget ámottam…

Legújabb fejlemények reményfrontról

Minthogy akaratlanul is el szoktam haladni naponta kedvenc "fórarlt bór"-t áruló helyünk előtt, immáron egyre tisztábban látom a progressziót. Lassan elérjük azt a pontot, hogy nem lesz több értelme képeket közölnöm a helyzetről. Ami rossz végső soron, ugyanis manapság ez a téma felemészti a bejegyzéseim javát.

Papi

Morcos, mint mindig.

Egyre több remény van!

A kettővel ez előtti bejegyzésben élő példát mutattam arra, hogy igenis élhető az élet csupán az egyik agyfélteke birtoklása esetén is. A "fórarlt bór"-ra gondolok. Na jó, lehet, hogy túl kritikus vagyok ezzel szemben, végül is, az, hogy valaki nem tud helyesen írni, még nem jelenti azt, hogy azonnal temetnem kéne a szürkeállományát. Vagy mégis?

Nos, nem mindenki olyan, mint én, és úgy tűnik, valaki volt olyan segítőkész, és szólt a nyelvtani hibát illetően. Íme a 2.0 verzió:

...

De legalább próbálkozik.

Koncentrálj!

Van remény!

Úgy látszik, ha az ember legmagasabb végzettsége az óvoda középső csoportja, még mindig nyithat kocsmát.

Yo! Megint.

Mert a kolloidika is totál gangsta, vágod?